„Lehetsz bármekkora ász, ha a sors úgy akarja, elbuksz!” Vajon hány sportoló hallotta ezt, és vélte, vele hasonló nem eshet meg? És aztán sokan kerültek padlóra...

Egy klasszis versenyzőt a trénere szinte mindenre felkészíthet – előbb-utóbb mégis jön a fájdalmas pillanat, a vereség. Erdei Zsoltnál is azt reméltük, Eb- és vb-arany után meglesz neki az olimpiai is, ünnepelhetünk vele. Majd jött a fájdalmas pofon, mi pedig nem értettük, mi történt? Most talán megtudtuk az igazságot: valójában nem egy bivalyerős orosz, hanem egy elbűvölő szempár okozhatta a vesztét. Van ilyen. Olykor megtörténhet, hogy az ember éveken át küzd, kínozza magát a nagy célért, az álmáért, de a döntő pillanatban elveszíti józanságát, higgadságát. Hatalmába keríti a hév, odadob mindent, amiért oly sokat szenvedett. Ilyenkor szinte mindegy, mi vagy ki áll mögötte, mondhatja a legelismertebb edzőzseni a tanácsokat.

Erdei felállt a padlóról, Sydney után a profik között is világbajnok lett. Sok elképesztő csatát megélt és megnyert, aligha ijed meg bármitől és bárkitől. Bizonyította, mekkora harcos, de saját példája alapján ő is tudhatja: a szerelem, a vágy még a legkeményebb ellenfélnél is nagyobb kihívást jelenthet.