Talán az a pipadohány-illatú trafik ott a főtéren, talán Kalap hangja az ezerszínű lelátón a Népstadionban. Meghatározó élmény mindkettő a futball iránti szenvedélyes rajongás felé vezető úton. A trafikban közvetlenül a Boci csoki mellett, a Dianás cukorkák felett ott várt rám a Manchester United és az olasz válogatott gombfocicsapata. Hozzá műanyag kapuk és aprócska gomblabdák. Maga a mámor! A stadionban pedig a kettős rangadók, ahol Kalap, a népszerű árus versbe foglalva kínálta portékáit.

A frutti, a frutti, a rágógumi!

A futball minden volt, és még annál is több. A csúcsot pedig a bajnoki meccsek mellett persze a világbajnokságok és a nemzetközi kupadöntők jelentették például a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. Amit jó ideje Bajnokok Ligájának neveznek feltöltött létszámmal a showbiznisz részeként. Mi nem ezt szerettük benne. Mi a ki-ki meccsekért rajongtunk, amikor egy kis csapat is messzire juthatott – akár az elődöntőig. Sőt, akár magyar csapat is: a Vasas, a Győr és az Újpest állt a döntő kapujában, és olyan riválisokkal szemben maradt alul, mint a Real Madrid, a Benfica és a Bayern München. A fociláz évről évre a hatalmába kerített, mindenféle marketingfogás és reklám nélkül.

A BEK-, pardon BL-döntő ma is kihagyhatatlan program. Pedig már rég bezárt a pipadohány-illatú trafik, és Kalap is a végtelenben kínálja a fruttit.