)
Mielőtt belevágnánk a „sportolásba”, annyit hadd kérdezzek meg, hiszen rég találkoztunk, és májusban már 82 lesz: hogy van? Ránézésre jól...
Köszönöm, ha fiatal nem is vagyok, de talán „fiatalosnak mondott” igen. Igyekszem magam testileg és szellemileg is frissen tartani, három egyetemen tanítok, reggelente súlyzózok, hetente egyszer eljárok úszni, és talán meglepő, de sokat sakkozom a chess.com-on valós ellenfelekkel.
És hogy megy?
Nem jól… De a sakk, pontosabban Polgár Judit, akivel nagyon jóban vagyok – játszottam is vele, s persze kikaptam –, rávilágított arra: a sakk megtanít arra, hogy minden lépésnek következménye van. Ez a sportra és az életre is érvényes bölcsesség.
Na, akkor az olimpiai évben térjünk rá az olimpiára, de még ne Párizsra, hanem kezdjük sokkal régebbről! Mexikóban, 1968-ban volt először nyári játékokon, azóta hányról hiányzott?
Három olimpián ugye versenyzőként voltam ott, utoljára 1976-ban, Montrealban. Aztán az 1980-as, moszkvai olimpia kimaradt, azóta viszont egyetlen téli vagy nyári olimpiáról sem hiányoztam.
)
Schmitt (balra) az 1972-es párbajtőr-csapatverseny döntőjében a svájci Daniel Giger ellen vív, a mérkőzést a magyarok nyerték 8:4-re (Fotó: Getty Images)
Azért az elég furcsa, hogy pont az 1980-as olimpiát „bojkottálta”…
Igen, de csak azért, mert akkor sportoló már nem voltam, sportvezető még nem.
Két bojkott
Az 1980-as moszkvai olimpiától a szovjetek afganisztáni bevonulása miatt több mint ötven ország távol maradt, köztük sportnagyhatalmak is, elsősorban az Egyesült Államok. Négy évvel később jött a revans: a Los Angeles-i játékokra – mondvacsinált indokokkal – a szocialista országok (Románia kivételével) nem engedték el a sportolóikat.
Ahogy ismerem – 82 év ide, 82 év oda – Párizsban is ott lesz, ugye?
Természetesen, de most már mint a NOB tiszteletbeli tagja. És hát azért sem hagynám ki az olimpiát, mert a vízilabda-válogatottban ott lehet a két unokám, Vigvári Vendel és Vince.
)
A világbajnok pólósok, Vigvári Vince és Vendel az édesanyjukkal, Schmitt Grétával (Fotó: Zsolnai Péter)
Gondolom, akkor odakint a póló lesz a fókuszban, ugye?
Egyelőre azért szorítok, hogy egyáltalán bekerüljenek az utazó keretbe. Igaz, tavaly mindketten tagjai voltak a világbajnok csapatnak, de azért csak egy 22 és egy 20 éves fiúról beszélünk. Szóval azt remélem, ők kint lesznek a válogatottal, én meg magammal viszem az anyukájukat, azaz Gréta lányomat. Együtt szurkolunk majd nekik, hogy minél előrébb végezzen a csapat. Nem lesz könnyű, mert az élen álló öt-hat csapat szinte egyformán erős.
Mindig szokta vállalni a tippelés kockázatát – többnyire ráadásul elég jók a becslései –, mer most Párizsra is saccolni?
Az a megfigyelésem, hogy általában az esélyesek fele ér fel a csúcsra. Ez alapján úgy gondolom, öt-hat aranyra számíthatunk. És szerintem ezüstből és bronzból is nagyjából ennyit szerzünk.
Kinek, kiknek a legbiztosabb a dobogós helyezésében?
Inkább sportágakat sorolnék csak. Szerintem vívásban több érmet is nyerünk, ott vagyunk csapatokkal és egyéniben is magasan kvalifikált versenyzőkkel…
Kár, hogy a párbajtőröző Kun Annát, aki március elején megnyerte a budapesti világkupa-versenyt alighanem elveszítjük…
Én ebben nem lennék biztos, hiszen nem doppingolt – magunk között: vívásban nincs is nagyon értelme, pláne nem versenyidőszakon kívül –, hanem csak az úgynevezett holléti mulasztást követett el, azaz nem érték el a doppingellenőrök. Szerintem talán még meglehet őt menteni. Drukkolok neki.
Én is drukkolok, de ismerve a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség szigorát, pesszimista vagyok. De folytassuk az éremreményekkel!
A vívók mellett több érem várható, mondhatni, a hagyományoknak megfelelően, a kajak-kenusoktól és az úszóktól. De kellemes meglepetést szerezhetnek a birkózók, öttusázók, sportlövők, cselgáncsozók, hogy másokról nem is beszéljünk.
Egyébként hogy látja, mi az, ami leginkább megmutatja egy adott ország sportjának erejét? Mert szerintem nem feltétlenül az éremtáblán elfoglalt helye...
Az szerintem is csak a negyedik szempont. A legfontosabb az olimpiára kijutók száma, aztán az, hogy hány sportágban képviselteti magát az adott ország, utána jön a megszerzett pontok száma, s csak ezután számítanak a dobogós helyezések, hiszen olyan apróságokon – egy gólon, néhány centin vagy századmásodpercen – múlhatnak érmek, helyezések.
A legfontosabb két mutató szerint hogy állunk?
Ha minden jól megy, 16-18 sportágban akár 190 sportolónk is ott lehet Párizsban, ez már egy közepesen nagy delegációnak számít. Külön öröm, hogy négy csapatunk is kint lesz, pólóban és kézilabdában a férfiak és a nők is.
És csak egy hajszálon múlott a női kosarasok kijutása…
Ne is mondja, abban majdnem belebetegedtem, effektív elsírtam magam. Ugyanazt éreztem, mint a női kézisek sydney-i döntőjében, amikor hatgólos előnyről kaptunk ki a dánoktól.
)
Miattuk hullajtott könnyeket a veterán sportvezető. A női kosarasaink az olimpiai selejtező sorsdöntő meccsén 22 pontos előnyről kaptak ki a spanyoloktól (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Amikor a nyolcvanadik születésnapján interjút adott, azon szomorkodott, hogy tiszteletbeli NOB-tagként már érmet sem adhat át. Abban a beszélgetésben elmondta, hogy az utolsó magyar aranyérmese Liu Shaoang volt. De az elsőre is emlékszik?
A szöuli olimpián lehettem először díjátadó, s akkor Gyulay Zsolt, az öttusacsapat és Egerszegi Krisztina kapta tőlem az aranyérmét. Mivel a programban az úszás volt leghamarabb, így Egér az én első olimpiai bajnokom.
)
Egerszegi az 1988-as olimpia 200 méteres hátúszásának eredményhirdetése után. A 14 éves extraklasszis volt az első magyar sportoló, akinek Schmitt akasztotta az aranyat a nyakába... (Fotó: Getty Images)
)
... az utolsó pedig tavalyelőtt Liu Shaoang (a képen középen), igaz, ez a fotó még a 2018-as váltógyőzelem után készült (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Ha már éremátadás, akkor – mielőtt folytatnánk a kellemes emlékek felidézését – álljunk meg egy pillanatra a 2004-es athéni olimpiánál, ahol a kalapácsvetésben győztes Annus Adriánnak akasztotta nyakába az aranyat, amit nem sokkal később elvette tőle doppingvétségért. A diszkoszvetésben első Fazekas Róbert meg hasonló okból meg sem kapta a sajátját.
Ez valóban egy nagyon fájó emlék. Mindig agy hangsúlyt fektettem arra, hogy a sportolók mindent megkapjanak a tiszta felkészüléshez. Rendelkezzen ők és az edzőik is megfelelő információkkal, hogy mi tilos és mi nem. Legyen rendszeres ellenőrzés! Mindenki, de tényleg mindenki csak úgy mehetett ki az olimpiára, hogy a kiutazása előtt maximum két héttel át kellett esnie doppingvizsgálaton. Arra a típusú primitív csalásra nem számíthattunk, amit bevetettek. Pedig mindig azt vallottam, hogy tisztán hazajönni akár arany nélkül is, az nagyobb dicsőség, mint sok arannyal, de akár egyetlen pozitív doppingesettel zárni, mert az az egy beárnyékol mindent.
)
Annus Adriánnal a 2004-es olimpián a kalapácsvetés eredményhirdetésénél. Nem gondolta volna, hamarosan micsoda keserű pirulát kell lenyelnie... (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
Mi az „öntés”?
A vizeletgyűjtéssel és -leadással kapcsolatos fizikai manipulációk is ismertek. Ezt a sportolók öntésnek nevezik. Ennek célja, hogy az ellenőrzésre küldött vizeletgyűjtő edényben a gyógyszert szedő sportoló vizelete helyett idegen, gyógyszert vagy bomlásterméket nem tartalmazó vizelet kerüljön. Az öntésnek többféle módja van. Az egyik például az, hogy a hónaljba vagy láb közé helyezett tasakból ügyes mozdulattal ürítik az idegen vizeletet a gyűjtőedénybe. Előfordul a verseny utáni katéterezés, amikor a húgyhólyagot idegen, doppinganyagot nem tartalmazó vizelettel töltik fel. (Pucsok József: Teljesítményfokozás, dopping és sport)
Na nem kínzom ezzel tovább, beszéljünk inkább kellemesebb dolgokról! Az elmúlt évtizedekben kik voltak azok a sportolók, akik a legközelebb a álltak a szívéhez?
Hú, hosszú a sor, és félek, kifelejtek valakit. A már említett Gyulay Zsolt és Egerszegi Krisztina mindenképp közéjük tartozik, ahogy Darnyi Tamás, Kozák Danuta és Szilágyi Áron is. A magam korosztályomból a párbajtőrözés két művészét emelném ki, Fenyvesi Csabát és Kulcsár Győzőt, aki, nem túlzás, a vívás Paganinije volt. A meg még régebbiek közül pedig Papp Lacit, aki nemcsak nagy bajnok volt, de remek ember is. A búcsúztatásán én mondta beszédet, s bizonyára sokaknak hihetetlen, meg hát fájdalmas is: 21 év alatt 105 olimpiai bajnokot temettem el. Nem könnyű, de ez is az élet része.
)
Ez is az élet része: a jó barátot, Kulcsár Győzőt is ő temette el... Fotó: Fuszek Gábor)
Meg szerencsére a fantasztikus sportélmények is… Mik voltak azok a momentumok, amelyekre legszívesebben emlékszik vissza?
Első olimpiámon, Mexikóvárosban már végeztem a versenyzéssel, ahogy Katica is (Schmitt Pál felesége, Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász – Sz. T.), és kimentünk az atlétikai versenyekre a gerelyhajító Németh Angélának szurkolni, aki aranyérmes lett. Két hihetetlen csúcsot is láttunk. Férfi magasban ugyan Dick Fosbury „csak” olimpiai rekorddal győzött, de akkor ismerkedett meg a nagyvilág a róla elnevezett stílussal, ahogy ma már mindenki ugrik. A másik amerikai, Bob Beamon pedig a távolban úgy nyert, hogy egy csapásra 55 centit javított a világcsúcson.
)
OIimpiai ezüstérmes feleségével, Makray Katalinnal együtt láttak csodát 1968-ban, a mexikóvárosi játékok atlétikai versenyein (Fotó: Zsolnai Péter)
És a magyarok?
Hihetetlen élmény volt, amikor a 2004-ben a férfi vízilabda döntőben az utolsó negyedet három-nullra megnyerve vertük a szerbeket. Nagyon szép emlék a párbajtőröző Szász Emese győzelme is, különösen azért, mert jó barátom, Kulcsár Győző volt a mestere. Feledhetetlen volt az 1968-as futball olimpiai döntő, az a botrányos meccs, amin úgy lettünk olimpia bajnokok, hogy a vesztes bolgároktól három játékost kiállítottak. És nagyon örültem a cselgáncsozó Kovács Anti győzelmének is Barcelonában – ekkor vezettem először MOB-elnökként a magyar küldöttséget –, igaz, ebbe üröm is vegyült. Ugyanis szerettem volna neki én átadni az aranyat, de hiába rohantam oda a város másik feléből, már mást kijelöltek erre. Egyébként Antinak volt egy csúf kis szakálla, nem is álltam meg, hogy az eredményhirdetés után ne kérdezzem meg tőle, hogy lehet egy olimpiai döntőre ilyen randán felállni. Erre rám nézett, s azt mondta: „Pali bá’, rettenetesen akartam kinézni!”
)
Kovács Antal a dobogó tetején a csúf kis szakállával, amivel „rettenetesen nézett ki” (Fotó: Getty Images)
Elképesztően sok sporteseménynek volt így vagy úgy résztvevője, szemtanúja, de azt nem tudjuk, melyik a kedvenc sportága szurkolóként.
Lehet, sokaknak csalódást fogok okozni, de mostanság a ketrecharcért lelkesedem. Iszonyatosan durva – bár talán mégsem annyira, ha nők is űzhetik?! – és szinte nincsenek szabályok. Bemész a ketrecbe, ahonnan aztán vagy a saját lábadon jössz ki, vagy kihoznak. Mondhatnám, egy „őszinte” sportág. Korábban ugyanemiatt lelkesedtem az ökölvívásért, de ez még jobban tetszik. Egyébként a minap a Manchester City–Real Madrid mérkőzés szegezett a képernyő elé. Szeretem nagyon a futballt is, sok meccsre kimegyek idehaza, elsősorban Felcsútra.
Csak azt ne mondja, hogy ott látja a legjobb focit!
Azért a szívem csücske, mert azt a stadiont én adtam át az ünnepélyes megnyitón, s azóta is lelkesen visszajárok. Nem akarok senkit megbántani, de ég és föld a kettő, a Real BL-meccse meg a magyar foci, de ezek a mi gyerekeink, ezeket kell szeretni.
)
Az MMA-at az „őszinteségéért” szereti... (Fotó: Getty Images)
)
...a felcsúti stadionban focit nézni meg azért, mert az ő beszédével nyitották meg (Fotó: MTI/Beliczay László)
Egyre kevesebb a magyar a „mi gyerekeink” között. Ezt hogy viseli?
Nagyon sajnálom, hogy ilyen sok külföldi van a bajnokságokban. Ez vonatkozik a futballra, kosárlabdára, kézilabdára, vízilabdára… vagyis minden csapatsportágra, és most már néhány egyénire is. Nemrégiben Veszprémben tartottam előadást. Ott megkérdezték tőlem, mit szólok, hogy milyen nagyszerű a helyi kézilabda. Mire mondtam: jobban tudnék ennek örülni, ha legalább egyetlenegy magyar lenne a kezdőcsapatban. Mire valaki felállt, s kijavított: egy azért van. Nem szerencsés, ha a magyar játékosok nem kapnak szerepet a fontos meccseken.
Ha már a negatív tendenciáknál tartunk: arról mi a véleménye, hogy míg a tradicionális sportágak némelyike a háttérbe szorul, addig bekerült az olimpiák műsorára a gördeszka és a falmászás, amit most Párizsban követ a bréktánc és a hullámlovaglás?
Ezektől én is ki vagyok borulva, s tudni kell, ezek a sportok tisztán üzleti alapon kerültek be. Tudni kell, lényegében az olimpiai mozgalmat az amerikai tévétársaságok pénze tartja életben, s az ő nézőiknek némely sportág már unalmas. Ők ugyanis az olyanokhoz vannak hozzászokva, amelyekben minden pillanatban történik valami. Márpedig őket kell a tévétársaságoknak a képernyő elé ültetni. Főleg a fiatalabbakat nem köti le egy null-nullra végzőfő focimeccs vagy egy 1500 méteres gyorsúszás. Muszáj őket jobban kiszolgálni
De mi alapján születnek meg ezek a döntések?
Minden olimpia után kiértékelik a történteket. Megvizsgálják a nézettséget, a doppingeseteket, a játékvezetés minőségét, a résztvevő országok számát, s ezekből az adatokból egy rangsort állítanak fel, s a végén lévők beszélybe kerülnek, hogy kicserélik őket egy feltörekvő új sportágra. Többször fenyegette veszély az öttusáét, a vízilabdát, sőt egyszer a birkózást is. Ezek nekünk erős sportágaink, az említett négy újban pedig talán még a kvalifikációs versenyeken sem lesz magyar induló… Egy biztos, a bővítésnek van egy korlátja: 11 500 főnél több sportolót nem fogadhat a rendező. És még valami: Párizs lesz az első olyan olimpia, ahol teljes lesz a női egyenjogúság, minden sportágban, amit a férfiaknak megrendeznek, azt a nőknek is. Sőt, mivel fordítva ez nincs így – lásd ritmikus gimnasztika, szinkronúszás – mondhatni: ez pozitív diszkrimináció.
Ezeken a trendeken kívül még valami van, ami az olimpia jövőjét érinti: maradjon-e az 1896 óta érvényes elv, hogy az olimpiát mindig egy város – valójában egy ország – rendezi, vagy legyen több házigazda, mint a futball világversenyeken? Erről mit gondol?
Én személyesen maradnék a jól bevált rendszernél, mert az osztott biztonság, az osztott szervezés, az osztott jegyértékesítés, az osztott felelősség az mindig veszélyes. Mindaddig ameddig van jelentkező. És egyelőre van, hiszen a legközelebbi „kiadandó” olimpiára is többen pályáznak, azaz egyelőre felesleges a kompromisszum kötése.
Volt azért kivétel...
Bár az egy város (ország), egy olimpia elv máig él, egy kivétel azért akadt a játékok történetében. Az 1956-os olimpiának otthont adó Melbourne ugyanis az ausztrál törvények miatt nem rendezhette meg a lovas játékokat (túl hosszú karantént követelt volna meg az állatoknak), ezért ennek az egy sportágnak a „szomszédos” Stockholm adott otthont.
Önnek régi és nem titkolt álma egy budapesti olimpia. Erre legkorábban 2036-ban lehet esély. Akkor 94 lenne…
Mit mondja erre? Vagy megvagyok még megvagyok akkor, vagy nem. Bizakodom... Vagy legalább azt, hogy amikor odaítélik, akkor még megleszek. Egyébként el tudom képzelni, hogy akárcsak hét éve, most is egyszerre két helyszínt jelölnek ki. Egyébként előtte van még egy fontos eseményt, aminek a megrendezését ha elnyernénk, megint fókuszba kerülhetnénk: a 2027-es NOB-ülésszak. De ezekben én már nem nagyon tudok segíteni, az én régi harcostársaim közül is egyre kevesebben vannak a testületben, mondhatnám, hogy most már az új magyar tagon, Fürjes Balázson a világ szeme. Nagyon szurkolok, hogy összejöjjön végre egy olimpia Budapestnek. Azt gondolom, az lenne a megkoronázása annak, hogy magunkat sport- és sportolónemzetnek tartjuk.
)
Amikor még realitásnak tűnt a 2024-es budapesti olimpia. Most már Fürjes Balázsnak (balről a második) kell ezt a projektet is menedzselnie (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Párizsi veszélyek
„Olyan szerencsétlen időpontban kerül sor a párizsi játékokra, amit akkor, amikor odaítélték a franciáknak az olimpiát, akkor ezt nem lehetett előre látni. Nem volt sem ukrán háború, sem Izraeli háború Gázában, sem konfliktus Teheránnal. Óriási gondja a rendezőknek, hogyan védjék meg a játékokat egy ilyen feszült időszakban, ráadásul egy olyan országban, ami egyébként is ki van téve a fundamentalista terrorizmusnak. Azt meg látjuk, hogy a terroristák tudatosan választanak olyan célpontokat, amire az egész világ figyelme ráirányul. Szerencsére a francia biztonságiak tisztában vannak a veszélyekkel, és azt is, hogyan kell ezeket kezelni” – nyugtat meg Schmitt Pál.
Ezt már olvasta a 2024-es olimpiáról?
)
Így lobbant fel az olimpiai láng Olümpiában – videóval
)
Száz nappal az olimpiai rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak
)
Újra jósolt a Gracenote, ennyi érmet szerez Magyarország az olimpián
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)
)