Egy különleges, soha nem felejthető bajnokavatás!

Nem a szombati, nem a legfrissebb. A naptárak 1992. június 20-át mutattak, a sportlap harmincezer nézőről írt, amikor kikocogott a pályára a hazai csapat, a Diósgyőr meg a Ferencváros. A zöldek kispadján Nyilasi Tibor ült, s ott volt a kezdőcsapatban Simon Tibi, Telek Andris, Lipcsei Peti, Fodor Imi, a kisFlóri…

Elől pedig Balogh Gábor, a „Torony”, és Wukovics László rohamozott.

A kis WUKo.

Ő lőtte mind a két gólt Knotz hálójába, és tette bajnokká a Ferencvárost. Nem legenda, és nem a fradista képzelet szüleménye, hogy a Miskolcról hazafelé tartó Fradi buszát szerte az országban az út mellett álló, boldogan integető emberek köszöntötték, hogy aztán az Üllői úton sok ezer boldog, ünneplő ember várjon rájuk.

Ilyen bajnokavatás is volt a IX. kerületben.

Szombaton sok minden hiányzott ebből. Elsősorban a mindent elsöprő szenvedély, és a mámorító siker semmihez sem hasonlítható érzése. Mert becsülettel szurkolt végig a tábor, hogy aztán szinte már megszokásból a pályára menjen néhány ezer közülük, miközben fáradt, és már-már egykedvű ferencvárosi labdarúgók indultak volna az öltözőbe.

Meg lehet szokni a jót, a sikert és a győzelmet.

Különösen egy olyan versenyben, ahol nincs igazi rivális.

Lehet, hogy szentségtörés amit írok, de meggyőződésem, hogy már a klub mellett jóban-rosszban kitartó fradisták is unják, hogy nincs komoly rivális a futballbajnokságban. De alig van rivális vízilabdában, női fociban, jégkorongban, női vízilabdában. Kész szerencse, hogy Győrben még kitart az Audi, így legalább a női kézilabdában elmondható, hogy van egy csapat, amely megnehezíti a Ferencváros dolgát. Egészségtelen versenyhelyzet.

S ez az FTC-nek sem jó.

Csoda-e, ha a kamera a Kisvárda elleni „sorsfordító” mérkőzésen nem a körmüket rágó, feszült Fradi-drukkereket mutatta, hanem kedélyesen beszélgető, s talán nosztalgiázó embereket. Az idősebbek között alighanem szóba került az a szezonvég, amikor szó szerint bajnoki döntőt játszott a Fradi Újpesttel oda-vissza, a Megyeri úton és a Népstadionban. Vagy amikor ugyancsak a Népstadionban bajnokavatásra készülő Újpestiek helyett a helikopterrel áthozott aranyérmet az Üllői úton osztották ki a Fradinak.

Volt izgalom, volt feszültség, volt dráma.

S ez a sport – a futball varázsa.

Persze úgy illik, hogy az ember gratuláljon az FTC sorozatban hatodik, összességében harmincötödik aranyérméhez. Az más kérdés, hogy a drukkerek többsége vélhetően nem tudná felsorolni kedvenc csapata összeállítását, köszönhetően az innen-onnan összevásárolt, sokszor kimondhatatlan nevű légiósoknak.

De ők most a Fradi.

És nem Páling Zsolt, Nagy Zsolt a „Penge”, vagy Keller Józsi.

A világ, s benne a futballvilág folyamatosan változik. Már nem ördögtől való, mint néhány évvel ezelőtt, hogy az Arsenal, a labdarúgás őshazájában tizenegy külföldivel álljon fel. Mindent alárendelnek az eredményességnek – mindent a pénz és a profit irányít. Keress sok pénzt, hogy még  nagyobb összegekből gazdálkodhass! S lám, az itthon évek óta egyeduralkodó, kimondhatatlan mesebeli pénzből gazdálkodó Ferencvárosnál, a hírek szerint még fokozzák a tempót, és az orosz Gazprom céget is behúzzák a támogatók közé.

Ez még mindig szimpatikusabb, minthogy a mi pénzünket költsék.

Közpénzt.

Jó lenne megélni, hogy a magyar futball valóban piaci alapon működjön, és ne szője át pók módjára  a politika! Jó lenne megélni, hogy igazi tulajdonosok saját cégük nyereségét költenék a csapatukra, és nem helyi kiskirályok, potentátok irányítanának! S akkor nem egy Kisvárda, Mezőkövesd, vagy Felcsút elleni meccsek jelentenének futballünnepet az Üllői úton. Mert tudjuk: múltat, tradíciót nem lehet venni.

S erről persze legkevésbé a Ferencváros tehet.

Minthogy arról sem, hogy az Újpest évek óta meggyalázza dicsőséges múltját, hogy az MTK szinte mindent elveszített, amit korábban jelentett, a Vasas és a Honvéd pedig már szóra sem érdemes. Zöldre festett ország ez, pedig a sport ezerszínű.

A zöld mellett szép a fehér és a piros, a lila és a kék.

A Celtic drukkerei is szenvedtek annak idején, amikor a Rangers évekig alászállt.

Sokat, nagyon sokat segítene a nemzetközi kupára készülő Ferencvárosnak, ha nem a Paks, vagy a korábbi önmagától fényévekre lévő Fehérvár jelentené a legnagyobb akadályt.

Akkor talán kimaradna a Klaksvík-élmény.

Mert végül is ez a lényeg: a magyar bajnokot készítse fel a magyar bajnokság arra, hogy méltóképpen képviselje a hazát a nemzetközi porondon. Úgy ahogy tette azt a Ferencváros a hatvanas, a hetvenes, de még a kilencvenes években is.

Amikor a kis WUKo volt a főszereplő.